MENÜ

Kate & William
Az angol hercegi pár

eljeg.jpg

Vilmos herceg 2010 októberében egy kenyai vakáció során kérte meg a kezét, amikor 10 napot töltöttek a Lewa Vadvédelmi Területen, és megünnepelték, hogy Vilmos sikeresen elvégezte a RAF helikopteres kutató-mentő tanfolyamát. 2010. november 16-án jelentették be, hogy eljegyezték egymást. Vilmos herceg az édesanyja, Lady Diána 18 karátos zafír eljegyzési gyűrűjét húzta menyasszonya ujjára.

Eljegyzési képek.:

el.jpg

elj.jpg

elje.jpg

A gyűrű:

gy.jpg

Vilmos brit trónörökös azt a zafír és gyémánt eljegyzési gyűrűt húzta
menyasszonya ujjára, amellyel édesapja jegyezte el édesanyát. De milyen sorsot
vesz Lady Diana Spencer eljegyzési gyűrűjével magára Kate Middleton?

„Úgy gondoltam, ez a családi ékszer igazán illik Kate-hez. Közösen választottuk
ki a szóba jöhető jegygyűrűk közül azt, amelyiket majd az ujjára húzok!” –
magyarázta Vilmos egy interjúban, aki persze azt az aprócska tényt elhallgatta,
hogy a gyűrűválasztásra (csakúgy mint az eljegyzésre és a frigyre) nagyanyjának,
II. Erzsébetnek is rá kellett bólintania. Angol lapok szerint egyértelmű, hogy a
trónörökös úgy érzi, szerelme valamelyest pótolhatja a királyi családban
édesanyja hiányát: Kate ugyanolyan közvetlen és kedves, mint Lady Diana volt.
Valószínűleg azért is esett erre a gyűrűre a választás, hogy ezzel is
hangsúlyozzák a két trónörökösné közötti hasonlóságot.

„Megtisztelő ezt a
gyűrűt az ujjamon viselni egy olyan nagy előd után, mint Lady Diana Spencer!
Tudom, mennyire fontos volt Vilmosnak, és mennyire fontos volt ő Angliának!”
Kate Middeleton, úgy tűnik, tisztában van azzal, minden pr-értéke ellenére a
gyűrűválasztás elsősorban szerelme gesztusa, amivel kifejezi, mennyire fontos
számára, s hogy mostantól ő is a királyi család megbecsült
tagja.

Elronthat egy házasságot egy
jegygyűrű?


Ékszereink, különösen a gyűrűk és a medálok igen
erősen átveszik saját rezgéseinket. S ahogy a rezgéseket felveszik, ugyanúgy
képesek leadni is a beléjük kódolt információt. Milyen hatással lehet Lady Diana
gyűrűje Kate és Vilmos életére? Milyen sorsot hordozhat maga az ékszer? Diana
élete az eljegyzése után gyorsan változott tündérmesévé: világraszóló lakodalom,
gyönyörű gyerekek, boldog családi élet – a felszínen. Közben szinte már az első
pillanattól azzal kellett szembesülnie, hogy férje mást szeret, s Camilla
jelenléte szépen lassan megmérgezte a felszínen idillinek tűnő házasságot. Diana
szeretőket kezdett tartani, lelki beteg lett, végül elvált, és egy balesetben,
tragikus körülmények között meghalt. – Ez várna Katere is?  Igen is, és nem is!

Jótékonyság és megcsalás – ebben segíthet?

Ne feledjük
el, hogy a sorsunk csak a miénk! Ennek megfelelően, bár sokan ódzkodnak attól,
hogy régi, nehéz sorsú ékszereket viseljenek, valójában egy-egy családban az
öröklődő eljegyzési gyűrű csak annyiban határozza meg az életünket, amennyire
hagyjuk. Még ha feltételeznénk is, hogy Lady Diana óta senki nem fogta a kezébe
a gyűrűt (ami nyilvánvaló képtelenség), akkor is mindössze annyi történik, hogy
Kate saját energiáihoz hozzáadódik valamennyi Dianáéból. Ez esetben azonban
nemcsak a megcsalásokkal tarkított, hazugságokra alapozott házasság rezgésével
színeződne Kate aurája és sorsa, de a jótékonysággal, a népszerűséggel és a
sikerekkel is. Hiszen nem felejthetjük el Diana jótékonysági munkáját és
hihetetlen népszerűségét. Ezekből a rezgésekből biztosan maradt valamennyi a
gyűrűben. Ugyanakkor ezek az energiák csak akkor hatnak Kate aurájára és
életére, ha hagyja. Azaz ha jótékonysági munkával szeretné tölteni az idejét, abban a gyűrű is
segíteni fogja, és könnyen szárnyára kapja majd a hírnév. Ennek megfelelően ha
felütné a fejét egy harmadik a trónörökös házasságában… Nos a gyűrű akkor is
aktiválódna, ez esetben azonban korántsem biztos, hogy Kate örülni fog a nagy
előd sorsának. Az azonban biztos, egy eljegyzési gyűrű önmagában nem oka és nem
gátja egy házasság boldogságának.

 

gyu.jpg

Hírek

  • A hercegi pár Kanadába látogat

    Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné a nyáron Kanadába látogatnak
    az első hivatalos utazásuk során.

    Házaspárként most indul Prince William és Kate Middleton először hivatalos utazásra,
    melynek helyszíne Kanada. Vilmos nem először utazik, hiszen ez lesz a harmadik
    látogatása az országba, míg Kate először indul a másik kontinensre.

    Az út hivatalos célja, hogy a hercegi pár minél több kanadaival ismerkedjen
    meg, és magát az országot is jobban megismerjék. A kilencnapos út június 30-án
    kezdődik, és július 8-án ér véget.

    A kanadai helytartó örömét fejezte ki a fiatalok utazásával kapcsolatban,
    majd hozzátette, szeretné, ha a hercegi párnak Kanada a második otthona lenne.
    Emellett Vilmos és Katalin az Egyesült Államokba is ellátogat majd, július 8-án
    repülnek át Los Angelesbe, ahol két napig maradnak.

  • Sokan veszik a hercegnő ruháját.

    Úgy tűnik, nem csitul a tömeghisztéria a hercegi pár, Katalin és Vilmos
    körül. A britek mindent felvásárolnak, ami hozzájuk köthető.

    Április 29-éig Anglia-szerte a hercegi pár képével ellátott ajándéktárgyakat
    dobtak piacra, ám már akkor is többször kifogyott a készlet, az árusoknak
    folyton újra kellett rendelniük. Majd közel egy héttel az esküvő után, mire a
    rajongók kiderítették Katalin parfümjét, már az is hiánycikknek
    számított.

    Kate az első hivatalos találkozójára, amikor az amerikai elnöki párral –
    Barack és Michelle Obamával – találkozott, egy Shola elnevezésű ruhát
    választott, mely leginkább az egyszerűséget képviselte. A ruha ára 340 dollár –
    átszámítva közel 68 000 forint –, ám a rajongók azonnal felvásárolták a
    Reisstől, így már a parfüm után ez is hiánycikk. A dolog érdekessége, hogy a
    webáruháznak nemcsak szimplán elfogyott a barackszín ruha, de a rendszerük is
    teljesen összeomlott a rohamtól.

  • Kate Middleton meddő?!?
    2011-06-19 17:59:07

    A hercegnő anyósa, Camilla Parker-Bowles reppentette fel a hírt,
    miszerint Kate Middleton meddő.

    Az In Touch Weekly magazin a minap címlapon közölte a megdöbbentő hírt,
    miszerint Kate Middleton
    meddő. Az információ a hercegnő anyósától, Camilla Parker-Bowlestól származik,
    aki sajnálkozva mesélte barátainak, hogy Kate meddő, amiről már az udvari
    nőgyógyász is tud. Sokan kételkednek az információ hitelességében, és
    meggyőződésük, hogy ez csak egy rosszindulatú anyósplelyka. A pár még nem
    kommentálta a hírt, ezért az igazság egyelőre várat magára.

    Kate és Vilmos herceg
    három héttel ezelőtt házasodtak
    össze. Ezután többen azt terjesztették, hogy a hercegnő valószínűleg máris
    várandós. Az esküvő előtt Kate elmesélte, hogy a frigy megköttetése után
    mindenképp szeretne
    kisbabát, ami nem lenne egyedi eset, hiszen brit királyi tradíciónak
    tekinthető, hogy az örökösök nagyon hamar érkeznek a szülők házasságkötése után.
    II. Erzsébet királynő, Diana hercegnő, de még a néhai anyakirálynő is teherbe
    esett az esküvőjük után pár hónappal.

    „Amennyiben Kate nem lesz terhes az elkövetkező kilenc hónapban, úgy
    kétszáz éves brit hagyomány törik meg”
    – kommentálta a hírt Andrew Morton
    író, aki arról lett híres, hogy botránykönyvet írt a néhai Diana hercegnő
    életéről.

    Egy bennfentes szerint Vilmos herceg tudott Kate termékenységi gondjáról.
    Camilla hercegnő ismerőse a következőt mondta: „Kate-nek fiatalabb korában
    voltak olyan súlyos egészségügyi problémái, amelyek miatt nem lehet gyermeke.
    Már csak azt nem tudni, beavatták-e mindebbe Vilmos nagyanyját, II. Erzsébet
    királynőt, és ha igen, vajon mit szól mindehhez.”

  • A hercegi pár örökbe fogadott

    A Chester Állatkert pénteken jelentette be, hogy Vilmos és Katalin
    aláírta az adoptálási papírokat. A pingvinfióka nászajándék az
    állatkerttől.

    Habár Vilmos és Katalin szárnyaik alá vették a madarat, az Acorn nevet viselő
    pingvin nem fog beköltözni a palotába. 49 társával együtt a Chester Zoo-ban
    maradnak. Acorn egyébként egyike a kihalás szélén álló Humboldt
    pingvineknek.

    „A szülők remélhetőleg hamar meglátogatják Acornt, aki nemsokára birtokba
    veheti új medencéjét”
    – nyilatkozta az állatkert szóvivője.

    Acorn egy állatvédelmi program keretében lett kiválasztva, ahol 400 védett
    faj közül lehetett választani, hogy kit fogadjon örökbe a hercegi pár. A pingvin
    20%-kal nyert, míg a második egy zsiráf lett, harmadik pedig egy afrikai foltos
    kutya.

Szavazás

Örülsz Kate és Vilmos házasságának?
Nagyon
Nem izgat.
Igen:)
Nem
Asztali nézet